1989-ben Tinker Hatfield kezdte el a Jordan 4 tervezését, amely szinte tükörképe a korai AJ3 elődjének. A modelleket karcsú, középen vágott kiemelkedés jellemzi és a talp közepén egy Air jelzés található. A cipő párnázása bekerült az elülső lábfejhez is, így az ütéscsillapítása még jobb lett.
Az új Jordan 4 pár elegáns fejlesztést is jelentett, hiszen Durabuck bevonatú felsőrészt, azaz szintetikus bőr részt is kapott. A cipő nyelve biztosítja a megfelelő szellőzést és ezt egészítették ki egy poliuretán hálós burkolattal. Ez a modell a Jumpman sneakerek világában mérföldkőnek számított.
Mikor láthatták először a vásárlók ezt a modellt?
A Jordan rajongók először 1989 februárjában láthatták ezt a cipőt, amelyet MJ viselt az All-Star Game során. 1989 decemberében a Jordan 4-et összesen 4 változatban dobták piacra White Cement, Black Cement, Fire Red és Military Blue színekben. Akkoriban ez a legdrágább modellnek számított, hiszen darabja 110 dollárba került.
Hol vásárolhatjuk meg ezeket a különleges cipőket?
Ma már Magyarországon több helyen is lehetőségünk nyílik a termékek megvásárlására. A Retro megjelenésű, különféle színösszeállításban kapható modellek sokkal megfizethetőbbek, mint megjelenésükkor. A webáruházakban érdemes körülnézni és onnan rendelni, ahol a legnagyobb választék áll rendelkezésre, hiszen elképzelhető, hogy több szín is megtetszik, így a szállítási költségeken is spórolhatunk.
Mi alapján válasszunk a modellek közül?
Mivel 4 eltérő színvilágban érhető el, így érdemes a ruhatárunk színvilágához igazítani a választást. A Retro Jordan 4 a kezdetben elérhető színekhez képest ma már sokkal nagyobb lehetőséget kínál a választásra. Military Blue, Fire Red, Orchid, Blank Canvas, White Thunder, Oxidized Green és még ezernyi más színösszeállítás közül választhatunk. A tervezők odafigyeltek arra, hogy szinte az összes szín elérhető legyen, hiszen a vásárlói igények egyre növekednek, amelynek meg kell felelni. Egy Orchid szín például igen vakmerő és nem is biztos, hogy mindenkinek a kedvencei közé tartozik. Viszont azoknak, akik pontosan ezt a színvilágot kedvelik, muszáj lesz megvásárolniuk ezt a nagyszerű cipőt. A Jordan 4 cipők retro megjelenése már sokaknak elnyerte a tetszését.
Miért kedvelik ilyen sokan?
Első helyen természetesen a minőség szerepel. Tagadhatatlan, hogy ezekkel a cipőkkel nem hibázhatunk nagyot. Ugyan nem a legolcsóbbak, de az egészen biztos, hogy hosszú éveken keresztül tudjuk majd viselni a megfelelő ápolás mellett. A kulturális jelentősége igen nagy és a dizájninnováció egyik szimbólumáról van szó, ami valljuk be, sokakat elcsábít. A változatos színösszeállítások révén mindig képes a megújulásra, így az is elképzelhető, hogy egyszerre több cipőre tegyünk szert és az összes ruha szettünkhöz a színben hozzáillő Jordan 4 cipőt viselhetjük.